Élménybeszámoló: Anna Luca Bor

„Nagyon el voltam veszve először, hiszen elég ijesztő volt Magyarországból Angliába jelentkezni. Egészen addig, amíg az IEC rendezvényére, a 2015-ös Study in the UK day-re el nem mentem. Egyből telefonáltam is, hogy egyeztessünk személyes konzultációra időpontot. Bármilyen segítségre volt szükségem, fordulhattam Andihoz és hatalmas segítség volt, hogy a jelentkezést az UCAS-on keresztül is ő csinálta.“

Mikor mentél ki? Milyen szakon tanulsz?
2016. szeptember 17-én költöztem ki Angliába, egészen pontosan Winchesterbe. A szakom pontos megnevezése English with American Literature, ami fantasztikus, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Miért döntöttél a választott ország és egyetem mellett?

Anglia mindig is egy álom volt számomra, csodálatos hely, gazdag kultúrával, történelemmel, és természetesen angol nyelvi környezet, ami tökéletes ahhoz, hogy a nyelvtudásomat fejlesszem és közel anyanyelvi szinten tudjak beszélni az egyetem elvégzése után. Az egyetem kiválasztása nehezebb volt, hiszen sok szuper hely van itt kint, és ezért sok sok gondolkodás és kutakodás után döntöttem Winchester mellett. Nagyon szimpatikus volt az egyetem már néhány e-mailváltás után is, a város hangulata egészen elképesztően különleges, igazi régies, angol hangulatú kisváros, amit egy látogatás alkalmával volt alkalmam személyesen is megcsodálni. A rokonaim Southamptonban élnek, ami 15 percre van Winchestertől, úgyhogy ez is nagyban hozzájárult a döntésemhez. A legjobb döntést sikerült meghoznom, úgy érzem, hogy jobb helyen nem is lehetnék.

Milyen körülmények között jutottál ki?
Szeptember 17-én utaztam ki egy másik magyar sráccal, aki szintén ugyanerre az egyetemre jött, és az IEC csoportban találtunk egymásra, úgyhogy nagyon jó volt együtt átélni az utazás izgalmait, és nem voltunk teljesen egyedül, amikor megérkeztünk egy vadidegen országba, otthontól, családtól, barátoktól távol. Az utunk teljesen jó volt, rengeteg minden volt, ami foglalkoztatott minket, úgyhogy alig vártuk, hogy megérkezzünk. A reptéren már ott vártak az úgynevezett Student Helper-ek, hisz az egyetem biztosított számunkra egy ingyenes fuvart Londonból egészen az egyetemig. Már az út alatt megismerkedtünk a többi nemzetközi diákkal, ami szintén csökkentette az idegességet. Rengeteg impulzus ért már az első órákban, és nagyon jó érzés volt látni, hogy mindenki ugyanabban a hajóban evez, és mindenki ugyanolyan ideges, mint én. Amikor megérkeztünk, a recepción mindenki átvette a kulcsát, és kaptunk térképet, hogy hol találjuk meg a szobáinkat a kampuszon, de természetesen minden sarkon volt egy segítő, aki egészen szobáig kísérte az elveszetteket.

Milyen az élet a kampuszon?
A kampusz egészen elképesztően fantasztikus. A winchesteri egyetem nem egy nagy egyetem, így mindenhova nagyon egyszerű odatalálni, az embereket, akikkel megismerkedtünk nem kellett egyből ismerősnek jelölni facebookon, hanem a kicsi és barátságos légkörnek köszönhetően, újra találkoztam azokkal az emberekkel, akikkel néhány szót váltottam egy-egy órára menet. A hely nagyon barátságos, mindenki segítőkész és rengeteg mindenkihez lehet fordulni, ha bármi probléma van. Külön foglalkoznak a nemzetközi diákokkal, hiszen pontosan tudják, hogy ez egy szokatlan és teljesen új élethelyzet az angoloknak is, hát még nekünk, akik egy teljesen más országból és kultúrából jövünk. Rengeteg eseménnyel és ismerkedős programmal segített nekünk az egyetem. A kollégiumi szobám 5 perc sétára van a főépülettől, ahol a legtöbb órám van, úgyhogy ez is egy szuper előny. Egyébként 15 perc séta a maximum, amit meg kell tenni ahhoz, hogy a városközpontba bejuss. Az én szállásom olyan, hogy a Student ID-t amit már a beiratkozáson megkaptunk tudjuk használni a kampuszon lévő éttermekbe, így nem mi vagyunk felelősek az ételért. A kártyát mindenhol tudjuk használni, hiszen többféle étterem van a kampuszon, ahova el tudunk menni enni. Ez nekem eddig teljesen jól bevált, az új barátaimmal már rituálévá vált, hogy elmegyünk enni és közben megbeszéljük, hogy kivel mi történt a nap folyamán. Ennek köszönhetően nem kell külön költenem ennivalóra, hiszen a szállás díjában, amit tanév elején befizettünk, benne van az a pénz is, amit minden szombaton feltöltenek a kártyánkra. A szak, amire járok, nagyon jól hangzott már akkor is, amikor még nem tudtam pontosan, hogy milyen is lesz, de azt kell, hogy mondjam, hogy nagymértékben felülmúlta az elvárásaimat. A professzorok, tanárok, tutorok csodálatos emberek, elképesztő tudással, lelkesedéssel. Bármikor fordulhatunk bárkihez, ha kérdésünk van, ők a legboldogabbak, hogy segíthetnek. Az egyetem jóval szabadabb, mint gondoltam, hiszen összehasonlítva a gimnáziummal itt már nem mondja meg a tanár, hogy mit és mikorra kell elolvasni, hanem nekünk kell elmenni a könyvtárba és keresni olyan dolgokat, amik segítségünkre lehetnek egy feladat megoldásakor. Ami szintén kellemes meglepetés volt, hogy nincsen konkrét vizsgáink, “csak” beadandó esszék, prezentációk és különböző típusú feladatok. Ez nagyon jó, hiszen nem szóról szóra kell a tananyagot megtanulni, hanem azt megértve és alkalmazva belemenni és kutatómunkát végezni egy témában.

Miben nyújtott segítséget neked IEC Tanácsadód?
Az IEC tanácsadóm, Andi, rengeteget segített nekem a jelentkezési folyamat lebonyolításában, sőt még a szállást is együtt intéztük. Nagyon el voltam veszve először, hiszen elég ijesztő volt Magyarországból Angliába jelentkezni, sosem tudtam igazán, hogy akkor hogy is kezdjek neki a dolognak. Egészen addig, amíg az IEC rendezvényére, a Study in the UK day-re el nem mentem. Egyből telefonáltam is, hogy egyeztessünk személyes konzultációra időpontot. Ezt mindig nagyon egyszerűen megoldottuk, bármikor, amikor bármilyen segítségre volt szükségem vagy nem tudtam mit csináljak, nyugodtan fordulhattam Andihoz és hatalmas segítség volt, hogy a UCAS-on keresztül is ő végezte a jelentkezésemet, a hivatalos papírjaimat feltöltötte, de természetesen mindig minden lépésről tájékoztatott. Csak ajánlani tudom, hiszen mindig fogta a kezemet, a mai napig e-mailezünk és beszámolok neki arról, hogy hogy telnek a napjaim itt kint.

Milyen tanácsod van azon hallgatók számára, akik egyelőre csak tervezik továbbtanulásukat az Egyesült Királyságban?
Ez az élet nagy lehetősége. Csodálatos érzés kint lenni, nyelvet tanulni, új emberekkel megismerkedni, és teljesen új kultúrát és országot megismerni. Félre ne értsetek, imádom Magyarországot, és mindig is az lesz az otthonom; az, hogy most itt vagyok, nem azt jelenti, hogy soha többé nem akarok hazamenni. Itt a szó szoros értelmében európai polgárrá válhatok, szuper érzés, hogy most egy kicsit függetlenedhetek, beléptem az úgynevezett nagybetűs ÉLETbe, és a magam ura lehetek itt kint. Én is féltem, én is ideges voltam az elején, de egy pillanat alatt beleszoktam az itteni létbe. Manapság már a szuperfejlett technológiának köszönhetően a családommal és a barátaimmal is tudom tartani a kapcsolatot és láthatom őket akár minden nap.

Milyen az itthoni oktatási rendszertől eltérő dolgokat tapasztaltál?
Beiratkoztam ugyan az ELTÉ-re is, és passziváltattam az első félévemet, hiszen szerettem volna bebiztosítani magam, ha netalántán mégsem válna be az élet itt kint, de nem igazán van tapasztalatom, hogy milyen a magyar egyetemi oktatás. Sok barátnőmtől hallottam, hogy nem igazán gyakorlatias, a professzorok unottak, megkeseredettek, és a Neptun rendszerről, ami otthon működik személyesen tapasztaltam a beiratkozásnál, hogy nem a legjobb. Az itteni Canvas rendszer egyszerű, könnyen kezelhető és gyors. Értesítéseket kapunk a beadandókról, egy naptárba jegyezve van mindenkinek minden beadandó időpontja és minden egyszerűen meg lehet találni rajta. A tanárokról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Rengeteg fiatal tutor van, akik segítőkészek kedvesek és az órák sem tanóra szerűek, hanem úgynevezett workshopok és seminarok vannak, ahol mindenki kiveheti a részét az órákból. Mindenkinek számít a véleménye, és nemzetközi diákként, nem anyanyelvi angolként is azt mondhatom, hogy öröm feltenni a kezemet és kifejteni a véleményemet az órákon.

Milyen munkalehetőségek adódnak egy nemzetközi hallgatónak, aki munkát keres?

Én személyesen az első félévben nem dolgozom, de például megismerkedtem egy észt lánnyal, aki már az első héten talált munkát egy bárban és tudja csinálni párhuzamosan a suli mellett. Ezen kívül szuper lehetőségek vannak az egyetemen belül is, a Student Helper pozíció fizetett munka. Segíteni más nemzetközi diákoknak, nyílt napokon körbevezetni a leendő hallgatókat, kimenni a reptérre a gólyákért és csak beszélni velük és csökkenteni az idegességüket. Erre a munkára mindenképpen jelentkezni fogok következő évben.

Milyen szálláslehetőségek vannak, mennyivel drágább a kollégium?

Az egyetem természetesen a szállásban is segít. Friss hallgatóknak mindenképpen azt ajánlanám, hogy első évben kollégiumban lakjanak, hiszen akkor a közelben vagyunk, barátokat szerzünk egyszerűen és szerintem az első évben mindenkinek meg kell tapasztalnia, hogy milyen a kollégiumi élet. Következő évben valószínűleg én is átköltözöm majd egy albérletbe, barátokkal, ami már egy teljesen másfajta élmény. A kollégium nyilván kicsivel drágább, mint a sima apartmanok és házak, de ha közösen összeköltöztök barátokkal, akkor abból is hasonlóan jöttök ki anyagilag.

Milyen szabadidős tevékenységeket ajánlasz, illetve segít-e az egyetem ennek a szervezésében?

Természetesen az egyetem nem csak a folyamatos tanulásról szól, hanem kell szórakozni is és esetleg folytatni a hobbit, amit otthon csináltál. A welcome week-en volt egy úgynevezett Freshers Fayre, egy hatalmas rendezvény, ahova az összes egyetemi sport csapat, szervezet, és csoportosulás kijött. Kaptunk brossúrákat és ami megtetszett, arra feliratkoztunk. A feliratkozás se kötelezett semmire természetesen, de lehetőséget adott, hogy elmenjük megnézni, milyen a csapat. Nekem három kedvenc hobbim van. Az egyik az éneklés a másik az aikidózás, a harmadik az olvasás. Az egyetemen csatlakoztam egy utcazenélős csapathoz, ami fantasztikus, és itt is rengeteg szuper embert megismertem, és felejthetetlen élményeket szereztem. Az olvasás a szakomból eredően adott, rengeteget kell olvasni, ami számomra egyenlő a boldogsággal. Az aikidót is tudom folytatni; sajnos az egyetemen nincs aikido, de utánajártam és találtam winchester-i aikido klubbot, és már annak a csapatnak is a tagja vagyok. Van, hogy pont az a dolog, amit nagyon szeretsz csinálni, nem lesz az egyetemen, de itt magtanultam függetlennek lenni és, ha valamit szeretnék, akkor annak utánajárok és itt is folytatom. Nem kell mindennek véget vetni, ami az otthoni élethez köt. Itt is lehet folytatni, formálni a személyiséget, és így tudunk azzá válni, akik igazán lenni szeretnénk.

Milyen tanulmányi vagy karrier segítséget biztosít az egyetem?
Az egyetemen rengeteg lehetőség van arra, hogy minnél több mindent megtapasztaljunk, és a szak elvégzése után sikeres emberekké váljunk. Ahogy apukám szokta mondani, a szakmánk legyen a hobbink. Az én szakomon van egy féléves ösztöndíjas lehetőség, aminek folytán Japánban tanulhatunk a második év második félévében. Azt gondolom, hogy ez szintén egy olyan dolog, ami megváltoztathatja a világnézetet, és minél több mindent megtapasztalunk, annál többek vagyunk. Az alapképzés elvégzése után, sok friss diplomástól hallom, hogy az egyetem segített nekik megtalálni a munkát, amire igazán vágytak.

Milyen egyéb vizsgák eredményeit kellett bemutatnod a felvételihez?

A felvételihez az érettségi eredményeimen kívül IELTS Academic típusú vizsgát kellett tennem, ami egy nemzetközi nyelvvizsga, és ez bizonyítja azt, hogy vagyok olyan szinten, hogy képes vagyok angol nyelven tanulni Angliában. Nagyon féltem tőle, amikor megtudtam, hogy ez is feltétele a kinti tanulásnak, de a szuper felkészítő tanáromnak és a saját kitartásomnak köszönhetően, rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem megcsinálhatatlan. Nem kell hosszú, unalmas nyelvtani szabályokat magolni hozzá, csak és kizárólag arról szól, hogy tudjuk e alkalmazni a nyelvet, és nyilván egy kis szókincsturbózásra és szorgalomra is szükség van, de ha tényleg ez az, amit szeretnétek, akkor garantálom, hogy nem lesz probléma.

Hogy érzed magad az első félévben?
Az első félévem csodálatosan telik, komolyan mondom, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy átélje ezt a szuper élményt. Rengeteg barátot lehet szerezni, szuper dolgokat tanulni, szélesíteni a látókört, függetlenedni és élni a magad életét. Ezzel csak nyertek: nyelvtudást, tapasztalatokat, tudást és életre szóló élményeket. Már 6 hét eltelt és észre se vettem, nagyon gyorsan megy az idő, sok mindent kell csinálni, nem mondom, hogy könnyű nem az anyanyelvemen tanulni, senkit nem akarok áltatni. Nekünk nemzetközi hallgatóknak kétszer olyan nehéz megírni az esszéket és kétszer annyi időre van szükségünk hozzá. Az elején nekem is volt problémám azzal, hogy egész nap koncentrálni kell, és mindenki angolul beszél hozzám, de körülbelül egy hónap és átáll az agyad. Egyre kevésbé és kevésbé kell koncentrálni és egy idő már azt veszed majd észre, hogy automatikusan angolul jön a szó, és sokkal egyszerűbben ki fogod tudni fejezni magad. Látjátok, még csak másfél hónapja vagyok itt és máris 6 oldalt tudok írni az itt töltött időről. Mi lesz itt 3 év múlva? Most legyetek bátrak, és vágjatok bele, ha ez az, amit tényleg szeretnétek, hiszen én biztos vagyok benne, hogy képesek vagytok rá, egy percig ne veszítsétek el a hiteteket önmagatokban. Én se hittem, hogy sikerülni fog, de már az az érzés, hogy sikerült és felvettek, rengeteget tett hozzám, és biztosított arról, hogy igenis képes vagyok rá.